No, tehát megszülettem. Mik is az első élményeim a világról?

Tök megdöbbentő de az első élményem amire tisztán emlékszem a Vilmos bácsiék telkén volt. Lehettem vagy 2 éves. Arra emlékszem, hogy a egy hegyoldalban volt a telek, ahol fent volt a ház, lent meg a kert. Én éppen a kert végében szöszmötöltem a kerítésnél, mikor halk zümmögésre lettem figyelmes. Felpillantva két pontocskát láttam a levegőben. Gyermeki létem minden kíváncsiságával meg akartam fogni őket. Tisztán emlékszem arra, hogy mosollyal a számon nyújtottam apró kezem feléjük, barátsággal, nyílt szívvel. És az univerzum kegyetlen valósága lesújtott rám. Ugyanis két dongó volt a két pötty az égen. Ez volt az első fájdalom amire emlékszem, váratlan, és erős. Mintha tűzben lenne a kezem. De hiába rántottam el, hiába kaptam be a számba, nem segített semmi. Üvöltve és könnyezve rohantam a ház felé. Így visszagondolva nem szerettem felmenni, mert meredek volt, de akkor mintha felteleportáltam volna a házhoz. Könnyes arccal sírva mutattam a nagymamámnak a kezem. Annyira neki voltam keseredve, hogy a mama azt hitte legalább a fél karomat leszakította valami. Mikor megtudta, hogy "csak egy dongó", akkor szinte megkönnyebbült. Nem úgy én! Nem értettem, hogy ha már elmúlt a veszély, miért fáj még mindig. Nos lassan elmúlt a dolog. Sokáig haragudtam a mamára mert nem vígasztalt, de hát ez van. Most, hogy már másképp gondolom, de akkor nagyon rosszul esett. Egy valami viszont biztos. Akkortól örök harcban állunk, a bogarak és én. Megölöm mindet ami az utamba kerül. És élvezem ... :) (Ne érezz!)

 Aztán korai öntörvényűségemnek egyik megnyilvánulása mikor Leányfalun bedobtam egy botot a Dunába, majd rájöttem, hogy az kell nekem. Utána vetettem magam a pontonról. A legjobb helyen tettem mindezt. Ugyanis ez egy MAHART rendezvény volt (gyk.: Magyar Hajózási Részvénytársaság), és a jelen levők cirka fele ugrott utánam a Dunába. :) Utána elég kemény szidalmakat kaphattam de szerencsére erre nem emlékszem ez csak a családi legendáriumba van nyilvántartva. (Ne légy gyerek!)

Aztán a Németvölgyi út. Emlékszem egy estére mikor anyám nem volt otthon, és apám kihívott a kis alvófülkéből a bátyámat meg engem, hogy megnézhessük ezt a rajzfilmet. Magamon kívül voltam a gyönyörtől. Emlékszem, hogy ez az emlék sokáig ott maradt a szívemben, és még évek múlva is emlegettem. Érdekessége a dolognak, hogy Anyám iszonyatosan szigorú volt velünk, és amikor Apám néha engedékenyebb volt, akkor nagyon haragudott Anyám ezért. Igaziból ez csak később lesz fontos. Most csak leírtam.

Az ovi. Mivel otthon nagy volt a szigor, az oviban éltem ki magam. Hangos és eleven kölyök voltam. Talán azt mondanák ma rám, hogy hiperaktív. Emlékszem, hogy imádtam a rosszalkodásaimmal provokálni az óvónőket. Nem ismertem határokat ebben. Egyszer azzal kergettem őrületbe az egyiket, hogy megkérdeztem hangosan alvásközben, hogy milyen volna ha a kukinkon kakilnánk és a fenekünkön pisilnénk. Őrületes volt a hatás! Valószínűleg egy prűd alakot foghattam ki. Vajon hogy??? :) Egy szó mint száz, az óvónők nem kedveltek. Sőt egyszer száműztek a csoportból, egy délelőttöt kiközösítve kellet töltenem. Nagyon rossz volt, de kibírtam. (Ne légy közel!)

 Aztán a Hajnóczy utca. Na itt már kezdtem jobban feszegetni a határaimat. Egyszer fejest ugrottam a betonba csúszdáról. Felrepedt a fejem, ömlött a vér. Anyámat a gutaütés kerülgette mikor meglátott. Azt mondta azonnal irány a kórház. Én halkan megkérdeztem mehetek e biciklivel. Tényleg itt tanultam meg 2 keréken biciklizni. Soha nem felejtem el az érzést ahogy a Városmajorban suhanok élvezve új tudományomat.

Itt viszont van egy érdekes élményem. Mint minden 5 éves gyerek én is szerettem a pöcsömmel játszani. Egy napon éppen ezzel voltam elfoglalva mikor bejött a szobába anyám. Én zavarba jöttem, és ő nagyon szigorú arccal közvetlen közelről leszidott. Próbáltam tagadni, hogy hátha megmenekülök. De mivel testi jelenségek kísérték játszadozásom, csak még jobban felbőszítettem anyámat. Rettenetesen dühösen megkaptam a leszidást azért is mert, hogy hazudtam. Ma napig itt van előttem az arca, hallom a szavait a fülemben. Na kérem, így kell egy parancsot átadni. Azóta is betegesen igazat mondok, és szinte képtelen vagyok az apró hazugságokra is. Annyira őszinte tudok lenni, hogy az már nyers. (Ne légy önmagad!)

Jaj, hát az olló. Egy szobában laktunk a bátyámmal, aki 6 évvel idősebb nálam. Egyszer csak megláttam az ollót az asztalán. Fogtam és belevágtam a hajamba. Mai napig emlékszem, hogy mennyire jó érzés volt. Ha keresztre feszítenek sem tudom megmagyarázni miért. Na, lett is nagy botrány. Megkaptam a beosztásomat, hogy ez már milyen, meg mekkora hülyeség ez. (Ne légy gyerek!)

Amúgy nem szerettem ezeket a helyek, sötétek és nyirkosak voltak. Nem szívesen emlékeztem vissza ezekre az évekre. nem volt jó. De aztán megtörtént a csoda. ismét költöztünk de a Vizafogóra. Egy fényes szobát kaptam ami csak az enyém volt. Azt hiszem akkor, még épp idejében kaptam egy impulzust, ami a mai napig hatással van az életemre. Amikor elkezdtem iskolába járni, rájöttem, hogy ez jó nekem. A saját szoba és, végre a fény, meg a gyönyörű kilátás. Ha nagyon szar volt akkor csak bámultam kifelé az ablakon. Éppen 6 éves voltam. A dolog bevégeztetett. Megkaptam a parancsaimat, összeállítottam a tervemet. Megindultam hát, hogy beteljesítsem a Sorskönyvemet... 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.