Emlékszem, egyszer arról beszélgettünk a suliban a haverokkal, hogy de jó lesz amikor utoljára kilépünk a suli ajtaján, és azt mondatjuk, hogy: "Vége!". Lelki szemeim előtt meg is jelent a kép ahogy kilépek a kapun, süt a nap, az ég felé nyújtom a kezem, és majd egyszerűen azt mondhatom, hogy: "Viszlát, ide se jövök többet!". Mikor eljött az idő, így is tettem. Két dolog nem stimmelt. Egyrészről nem okozott akkora örömet, másrészről, később visszamenetem.

Akkoriban más idők jártak, alig a rendszerváltás után. Fura egy világba csöppentünk a magunk amúgy is fura világával. Amennyire visszaemlékszem mindannyiunkban volt egyfajta ki ha én nem hozzáállás. Én speciel azt hittem, ogy majd pikk-pakk találok magamnak valami über tuti munkahelyet és megmutatom, hogy én aztán annyira de annyira fasza gyerek vagyok. Több okom is volt ezt hinni, először is, az átlag embernél sokkal okosabb vagyok. Ezt most viccen kívül állítom. Nagyon jó a teherbírásom, gyors a felfogó képességem, és még jó pár képesség, amik a mai napig kiemelnek az átlagból.

No de mielőtt előre szaladnánk, még egy pár érdekesség az akkori életemből. Akkoriban én abszolút nem is gondoltam rá, de egészen másképp viszonyultam a szexualitáshoz mint az emberek 90%-a. Erre egy remek példa a szüzességem elvesztése. Nem sokkal még suli vége előtt megismerkedtem egy lánnyal. Pontosabban ha jobban belegondolok ő ismerkedett velem, mert engem nem igazán érdekelt a személyisége, mert láthatóan igencsak fejletlen volt neki. Most viccen kívül, nagyon sötét volt szegény, és ezt most minden él nélkül állítom, szimplán csak leszögezem a tényt. Szóval követték egymást az események, és a végén lefeküdtünk egymással. Az azóta eltelt időben meg előtte is én szorgalmasan gyűjtöttem az információkat a környezetemből, hogy milyen az első aktus. Gondolom mindenkinek ismerős az a szituáció maga még sosem szexelt de mások a környezetében beszélnek arról, hogy ők igen. Legtöbbször úgy van beállítva, hogy fúúú ez aztán a földöntúli élmény, és semmihez sem fogható, és majdhogynem ez az élet értelme. Ezzel szemben mikor én megtapasztaltam, bár nagyon kellemes volt, és kifejezetten élvezetes, nem voltak sem fanfárok, sem fiesta. Voltaképp maga a cselekmény ugyan olyan prózai mint bármilyen más cselekedet az életben. Én ezt az egészet frankón ketté tudtam magamban választani az első pillanattól fogva. Talán erre írja Marcus Aurelius, hogy azt tanácsolja, hogy aki csak teheti lehetőleg minél tovább halassza szüzessége elvesztését. Nem tudom, hogy az enyém későinek számít e, de a lényeg, hogy az akkori személyiségem felfogta azt, hogy ez nem a világmindenség középpontja.

Még egy párszor lefeküdtem a lánnyal, majd mivel semmi kötődést nem éreztem iránta, gondoltam jobb ha szakítunk. Így is lett. Kb. 10 évvel utána tudtam meg, hogy azok akik utánam vesztették el a szüzességüket, nagyon irigyek voltak rám emiatt az egész miatt... Hát megesküszöm mindenre, hogy én ebből akkoriban semmit nem éreztem. Ez az eset egyébként, nagyon erősen elgondolkodtatott azon, hogy vajon az autonómiára való hajlam kiütközik az emberből akár tudatosan csinálja vagy sem?

Valami oknál fogva, úgy éreztem, hogy a suli után nyár még természetesen jár nekem, de azért, hogy ne legyek semmire kellő lettem a jogosítványt. Ehhez az az érdekesség fűződik, hogy bár az érettségire kb. 30 percet tanultam, és végig azon gondolkoztam, hogy vajon miért nem izgulok, a közúti vizsgán szó szerint remegett a lában! Meglehet kezdtem érezni a dolgok súlyát, hogy itt már nem azért csinálok valamit, mert mások azt mondják, vagy mert "kell" (sic!), hanem mert én akarom. Fura egy érzés, de jó. Ajánlom mindenkinek!

Végül lecsorgott a nyár, elkezdtem munkát keresni. Elsőre nem vettem fel a kudarcokat, de sokadjára már igen.  Először dühös lettem majd mérges, végül pedig elkeseredett. Majd egyszer csak megértettem. Én a fasza gyerek, aki férfi, aki okos, aki ügyes, aki jobb az átlagnál nem kellek sehova. Mert a világ nem fog hozzám idomulni. A csalódottság, hogy attól mert felnőtt lettem (korban, és testben), még nem jelenti azt, hogy máris az történik amit én akarok, bevallom férfiasan, sírva fakasztott. Egy novemberi este eltört a mécses, és ekkor kivételesen jól jött anyám pragmatikus szigora, elküldött a munkaügyi központba, ahol felkínáltak egy tanfolyamot, nem is rosszat. Így kerültem egy Felsőfokú programozói tanfolyamra. Ez azóta is befolyással van az életemre. De erről majd legközelebb...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.