Sokat gondolkodtam, az előző postra kapott reakción. Morfondíroztam a dolgon, hogy ez most túlzás volt e vagy sem. Érdekes módon ha úgy olvastam el, mintha ez nem velem történt volna meg, akkor elszörnyedtem a dolgon, ha úgy hogy tudtam, hogy velem és ennek ellenére itt vagyok, akkor meg teljesen sztoikus nyugalommal tudtam szemlélni a dolgot. Azt hiszem, pont ez itt a lényeg. Nézzük most ezt a dolgot három szempontból.

Szülői: Büdös kölke, most végre megtanulta a kutyafittyét.

Felnőtt: Ez azért egy kicsit durva volt, de túlélte nem?

Gyermek: Baszki ez kemény, mit tehetett vajon?

Igazándiból ennek a 3 nézőpontnak a keveréke van bennem. Úgy döntöttem, nem túloztam el semmit, és azt írtam le ami valójában történt, leírom azt is, hogy még nagyon sok olyan sztorit bírnék ide leírni amin ki lehetne akadni. A lényeg, hogy a forró krumpli effektus áldozata lettem, és egyvalamit már egész korán tudtam gyerekkoromban. EBBŐL A HELYZETBŐL MINDENKÉPPEN MEG KELL SZABADULNI. Lehetne minősíteni és lehetne még ragozni. De nem akarom, mert amellett, hogy ezek igen meghatározó és kellemetlen élmények az életemben, mégiscsak a családomról van szó, akik viszont olyan helyzetekben amikor támogatni kellett azért a maguk módján támogattak, és ennek köszönhetően vittem valamire az életben. A szigor mellé kaptam nevelést is, ami már-már kincsnek számít ebben a mai világban. Megtanultam gondolkodni, kiállni magamért, erkölcsi, etikai és morális érzéket kaptam. A műveltséget és a tudást pártolták a szüleim, és ezzel olyan férfivá lettem aki megállja a helyét a világban. Így aztán maradjunk annyiban, hogy bár nem azt kaptam és nem azt kapom amit kérek. Amit jó szívvel adtak az legalább jól sült el. Ennyi.

 

Aztán van itt még valami. Szeretném még leírni azt, hogy amikor elkezdtem az autonómia útján járni azt hittem, hogy ezeknek a dolgoknak az ismerete, pl. forró krumpli, és annak felismerése, hogy ennek áldozata vagyok, majd megkönnyebbülést hoz. Nos, elképzelhetőnek tartom, hogy ez valaki számára óriási megkönnyebbülést hoz, nekem sajnos nem. Az mondjuk tény, hogy ettől egy kicsit jobban érzem magam. Néha megnyugtató arra gondolni, hogy egyszerűen így működnek az emberek, mármint a nem autonóm emberek. Itt persze el lehet mélázni egy pillanatra, hogy felróható e valakinek az autonómia hiánya???

 

Az igazán nagy profit azonban nem itt van. Valójában ettől az egésztől nem nekem lesz jó. Most, hogy már tudom, hogy a családomban van egy ilyen forró krumpli, ráadásul nekem már itt van a kezemben, most szabadon eldönthetem, hogy tovább adom, vagy eldobom. Ez az autonómia ereje...

Szerző: ACsab

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://acsab.blog.hu/api/trackback/id/tr812612871

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lapis Lazuli 2011.01.30. 20:23:35

Hmmm. Amit mondhatnék, az messze meghaladná a komment műfaját. Vagy történetek tucatjai jutottak eszembe, vagy szánalmas közhelyek. Evvan :)

polly2 2012.02.12. 16:16:39

Igen , fel lehet róni. Amiről tudod, hogy neked rossz volt, azt továbbadni bűn.
Legkésőbb az első gyerek megszületésével felnőtt státuszban vagy. Felelős, akár tetszik, akár nem.
Egy kérdés : bátyáddal rendben vagytok ?

ACsab 2012.02.13. 09:02:14

@polly2: Bátyámmal sajnos rossz a kapcsolatunk. Nehezen értjük meg egymást.

Nekem Gandalf szavai jutnak az eszembe:
- "Ne akarj túl gyorsan halált és igazságot osztani, még e legbölcsebbek sem látják előre a jövőt. Nekünk csak arról kell döntenünk, hogy mit kezdjünk az idővel ami megadatott."
Én azt gondolom, hogy nem róhatjuk fel az autonómia hiányát valakinek, mert az ő szemszögéből az ő világában mindennek van egy helye. Ahh, de ez túlontúl bonyolult téma egy kommentben való megvitatáshoz.