Titkos ajtók, hátsó szobák

2010.11.08. 22:13

Volt a Szabó család lakásában valami nyomasztó. Valami sötét. A bútorok nehezek és robosztusak. A fény alig járt be, és a nappalinak használt szoba is egy másik ház falára nézett. Ha kinéztem a nappali ablakán alig pár méterre egy másik lakásban másik emberek laktak. Egyszer megkérdeztem a Mamát, hogy kik azok az emberek. Valamit mondott. Nem emlékszem pontosan de valami olyasmit, hogy ott is laknak. Valahogy olyan távoli volt az egész. A gangra néző szobák, a konyha ahonnan a lépcsőházat lehetett látni. Sehol egy látkép sehol egy kilátás.

Igazándiból nem szerettem emiatt ott lenni. Nyomasztó és sötét volt az egész, mintha megülte volna a szomorúság azt a helyet. Néha repülőt hajtogattam, rákötöttem egy spárgára és a gangról ledobáltam, majd a spárgával visszahúztam. Magam is meglepődtem, hogy engedik ezt nekem. Nagyon élveztem. De mikor legközelebb ezt akartam játszani a Mama rám szólt. Nem lehet. Miért kérdeztem. De megint az a furcsa válasz. A másik emberek. Kik lehetnek azok?

Arctalan, névtelen emberek akiket zavarok a játékommal? De hiszen csak repülőt dobálok? Biztos az a bajuk, hogy boldog vagyok. Hiába, ebben a sötét házban nem szabad örülni. Mit lehet akkor itt csinálni? Mi öröme van az embernek?

Reggel van. Korán. Miért ébredek fel? Mi ez a zaj. A Mama már fent van. Kimegyek. kijön a spájzból. Elégedett. Mit csinált bent? Kérdezem. Furcsa válasz. Már megint ezek a furcsa válaszok. 

Olvasok a szobában. Itt állandóan olvasni kell. Senki nem akar beszélgetni velem. De nem baj, szeretek olvasni. Igaz nagyon nehéz a könyv. Nagyon nehéz. Kimegyek inni. Mama áll a folyosón, lopva körülnéz, nem vesz észre. Benyúl a szekrénybe matat valamit. Becsukja az ajtót, elégedett. Miért? Kérdezem. Nem felel. Kezembe nyom egy ötforintost. Szaladjak a boltba tejért. Rohanok.

Az utcán élet. Sokan vannak a közértbe. Vásárolok, csupa hang, csupa fény. Szagok mindenütt. Fizetek, a pénztáros néni mosolyog rám. Haza szaladok. Büszkén mutatom a tejet a Mamának. Örül, megsimogat, majd szét vet a büszkeség. Odaadom neki a visszajárót, eltünteti a szekrényben. Kiülök a gangra, hamarosan lemegy a nap, így délután egy kicsit idesütött. Kezd hűvös lenni. Újra sötét és szomorú minden. De jó volt a közértben...

Papa szobája. Ma itt alszok, hideg van éjszaka. Van egy radiátora. Vajon bekapcsolhatom? Nem tudom. Ha összehúzom magam akkor nem fázok. Inkább nem kapcsolom be. Itt úgyis mindig szenvedni kell, ezt a kicsit már fél lábon kibírom. Már csak két nap és mehetek haza. De jó lesz...

Hát ilyen élményeim vannak a Rózsa utcai lakásból. Itt nőtt fel az Apám.

A bejegyzés trackback címe:

https://acsab.blog.hu/api/trackback/id/tr912434843

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.