Egy távoli folyó hatalma

2010.09.29. 15:13

Azt mondják az okosok, hogy az ember a hatodik évében már kész tervvel rendelkezik, arra nézve, hogy mi lesz vele egész további hátralevő életében. Nos, ezt az állítást én nem óhajtom cáfolni, de szeretném ezt kiegészíteni.

Ha igazából meg akarjuk érteni a Sorskönyvünket, nem elég visszagondolni arra, hogy vajon öt évesen szíves kölcsönadtuk e a homokozó lapátot a szomszéd Pistikének, vagy sem. A dolgok ennél sokkal mélyebbről gyökereznek.

Meggyőződésem - és nem csak az enyém -, hogy ha elég mélyen visszaásunk a múltba, akkor bizonyosan találhatunk olyan pontokat benne, amik a mai életünkre kihatnak. Elég csak elolvasni James Burke bármelyik írását. Ő egyenes azt állítja, hogy tetszőleges pontból el lehet jutni tetszőleges pontba a történelem folyamán. Nos, elég ha csak annyit fogadunk el tényként, hogy legalább a saját felmenőink élete meghatározza az életünknek egy igen nagy százalékát.

Érdemes meghúzni azért egy határt, tehát elhanyagoljuk az ük-ük-ük nagyszülők életét, és koncentráljunk csak a nagy befolyású személyekre. Mondjuk, húzzuk meg ott a határt, hogy koncentráljunk azokra a felmenőkre, akiket ismertünk még életükben.

Mondjuk én voltam olyan szerencsés helyzetbe, hogy ismertem az egyik déd-nagymamámat. Mondjuk már az is kérdés, szerencse e ez? Lássuk mire emlékszem Dédiből. Öreg volt. Rettenetesen öreg. 80 felett járt már mikor nekem nyiladozni kezdett a tudatom. Úgy emlékszem szeretett minket, dédunokákat. De hát, mivel öreg volt csak ült a foteljében, még ott is botra támaszkodva, és bizony néha kellemetlen volt a szaga, és olyan ráncos volt a bőre, hogy az hihetetlen. Mi ül el vajon egy gyerekben ilyenkor? Hát ilyen öregnek lenni? Ha megöregszem akkor én is ilyen leszek? És bizony-bizony ha erre a maga módján rámutat a gyerek, hogy: Nem akarok puszit adni a Dédinek. Akkor megdorgálják, hogy de-de, és majd te is ilyen leszel, amikor megöregszel ... (és akkor még jó hogy nem HA, hanem AMIKOR)

No, nem emlékszem, hogy ilyen történt e velem, de előfordulhatott. Mindenesetre most nem érzem, hogy nem akarok megöregedni, de érdekes dolgok ezek nem? Én azt gondolom, hogy a legerősebb élményeim vele kapcsolatban a félhomályos szoba és a bot, amire még ültében is támaszkodott. Nem valami kellemes, de azért túl lehet élni. Sok történetet se nagyon tudok róla. Szóval ezt itt lefaragom. Miért ne?

Nyergeljünk inkább egy fontosabb dologra. Mi is volt akkor, amikor Dédi fiatal volt? Mikor is volt az? Ezerkilencszáz... Hát tessék, most megvallom, fingom sincs mikor született a Dédi. De az biztos, hogy az évszázad elején, hiszen a nyolcvanas évek elején már 80 felett volt. Úristen, lehet, hogy még a XIX. században született? Jézus! De egy biztos, tizenéves korában itt kérem nagy balhé volt? Aki nem tudja mi az az vegyen a kezébe a történelem könyvet és nyissa ki az Első Világháborúnál. Tessék elolvasni a dátumot. 1914-18.  Bizony-bizony. A mi Dédszüleink többsége abban az időben vagy tinédzser volt vagy a legszebb húszas éveiben járt. A nagyszüleink meg megszülettek az Első Világháború után és pont arra nőttek fel, hogy berángatták őket katonának a Második Világháborúhoz. Az Ő szüleik viszont (a mi dédszüleink), meg nem elég, hogy végigkecsöltek egy Világháborút, utána végig nézték, hogy elviszik a gyerekeiket kurva messze a Don kanyarhoz, szintén egy Világháborúba.

Hát kérem, ha ezt így végig gondolom, nem biztos, hogy meglepő, hogy szegény Dédinek nem sok ereje volt már nyolcvan felett viháncolni. De nem is ez a lényeg. Gondoljunk csak bele, hogy milyen lelki súlyokat cipeltek ezek az emberek, és miket adtak át a gyerekeiknek belőle, akik aztán a mi nagyszüleink lettek. Szülei a mi szüleinknek...

Anyai nagypapám egy kemény ember volt. Harcolt a Második Magyar hadseregben, három évig volt hadifogoly. Mikor hazajött abban nem éppen kellemes helyzetben találta magát, hogy 5 év távollét alatt a menyasszony, hogy, hogy nem, de teherbe van ejtve.

(A képen a Don folyó látható Kalininsky közelében.)

Tehát teccik érteni? Szívott két évet a fronton. Utána szívott három évet a gulágon. Majd hazajön azt az asszonyt vagy meggyalázták, vagy elhajlott! Lehet választani. Mert, hogy az igazságot soha a büdös életben nem tudta meg szegény, az biztos.

Na tessék. Megint itt vagyunk. Vajon mi játszódhatott le Papi lelkében? Vajon milyen gátakat, védműveket épített a pszihéje magában, hogy ezt épp ésszel megússza? Rádásul mi várta még itthon? Egy szétbombázott ország, és nem elég, hogy 3 évig a gulágon robotolt, tulajdonképpen ezt kell majd csinálnia itthon is. Bizonyára nem volt éppen élete legszebb pillanatai között, amikor a Mamival meghúzták magukat éjszakára egy bombatölcsérben, és onnan nézte a fagyos csillagokat, és bármit vizsgált magában csak keserűséget, és fájdalmat talál. És mennyi idősek voltak? Húszas éveik derekán, végén, élő emberek, akik csak borzalmat láttak egész életükben, és kilátásuk sincs egy jobb jövőre. És különben is ? Milyen embereket termel ki egy bombatölcsér???

És ők a mi nagyszüleink. Nem tehetnek róla, nem vádként mondom. De tessék csak belegondolni.

Persze nekem más kép él a Gyermekimben a Papiról. A mindig egyenes és jólápolt öreg Úripapa. Aki olyan gyengéden fésüli a hajam, hogy még most is, ahogy írom, ezeket a sorokat érzem a fejbőrömön a fésű fogainak lágy cirógatását. Én voltam az Úrifiú, mert egy Úripapa bizony így szólítja az unokáját. Szikár és büszke ember. Azt hiszem jó példát mutatott nekem, és ebből a szikárságból és büszkeségből jó adagot kaptam én is.

De az éremnek két oldala van. Ahogyan az lenni szokott, amit egy unoka megkap a nagyszülőtől azt kamatosan fizette meg a gyereke. Ugyanis a Papi amilyen kedves volt velünk unokákkal, olyan kemény, és olykor kegyetlen volt a gyerekeivel. Anyám a mai napig nem tudott megbékélni vele gondolatban, és az akkor elszenvedett szigort és sanyarúságot bizony tovább adta, mint azt a bizonyos forró krumplit.

 

Nekem...

Szerző: ACsab

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://acsab.blog.hu/api/trackback/id/tr392332360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Káosz 2010.09.29. 16:20:32

Köszönöm az új bejegyzést! :) Ó de sajnálom, hogy nem lehetek most veled egy sörrel a Duna parton, micsoda hajnalig tartó beszélgetés kerekedhetne ki ebből a bejegyzésből! Nagyon érdekes téma amit boncolgatsz, ismered Bert Hellingert? Neki van egy elmélete a családi energiák áramlásával kapcsolatban. Ha nem ismered itt találsz róla információt
hellingerterapia.hu/hellinger-elmelet

ACsab 2010.09.29. 16:29:10

@Káosz: Hát ha majd tovább írom és olvasod, meglátod, hogy erre esély sincs. :)