Az ember Sorskönyvi szempontból olyan, mint a fa, aminek két gyökere van. Az egyik gyökértől kapja az éltető energiát, a másik gyökérrel felszívja az információkat ahhoz, hogy megtudja, hogyan kell fának lenni. Hát most nézzük a másik ágat, ahonnan a mintáimat kaptam.

Valahogyan az apai ága a családomnak homályba burkolózik. Ott se voltak rendbe a dolgok. Szól egy családi legenda az egyik Dédnagymamámról, aki szerelmes volt valakibe, akibe nem kellett volna. Ha minden igaz, akkor ezek a kapolcsi felmenőim. Aztán az a férfi, akiről szó van állítólag kiutazott Amerikába, és mivel nyilván volt egy kis sütnivalója ott is maradt. Hívta az itthon maradt asszonyt is, de a pénz, amit az útra küldött, valahogy "elveszett" a postán. (A nyilvánvalóbb verzió szerint a lány szülei lenyúlták.) Na, most ezen megint el lehet gondolkodni, de azért nem szoktunk ugye, mert ha ez nem történik meg, akkor most megint csak nem ülnék itt, és nem nyomkodnám ezeket a gombokat. De azért eléggé fura helyzet ez. Adott egy nő, aki nem lehet együtt azzal, akivel szeretne, és nem a csúnya nagyvilág dönt helyette, hanem a saját szülei.

Aztán ismét egy nagy homályos folt a történetbe, a következő kép már, hogy a Nagypapám feljött Pestre és itt élnek már a Mamával a háború után. Érdekesség, hogy az anyai nagypapám sokat mesélt a háborúról, és a hadifogságról, addig a másik nagypapám semmit. Állítólag utász volt. Hát... most ezt inkább hagyjuk. Szóval már itt élnek Pesten. Állítólag a Papa nagy vagány srác volt, és okos is. Az tény, hogy amikor náluk volt a családi meeting, akkor általában értelmes dolgokról szólt a diskurzus. Ha sok szépet nem is lehet elmondani erről az ágról azt legalább, hogy észben el volt látva. Papa, vezető ember volt, párttag és igazgató az ÉPTI-nél. De valahogy erről sem mesélt. Nem emlékszem olyan esetekre, hogy az unokák összegyűltek volna a lábánál és Papa terjengősen elmesélt volna valamit, pedig a másik Nagypapámnál előfordult, még akkor is ha a szülők csak forgatták a szemüket, hogy a Papa már megint a háborúról mesél ezredszerre.

Rájöttem már, hogy jobb nekem ha ezt az egészet a feledés ködébe burkolom, és elrakom a Nagy Családi Legendáriumba és nem birizgálom többet. Annyit még mindenképpen el kell mondani, hogy Apám sem a szeretettől kicsattanó családban nőt fel. Egyszer egy nagyon komoly tüdőhártya gyulladást kapott, majdnem el is vitte. Az öccse ekkor látta meg az alkalmat arra, hogy bosszút álljon a kiszolgáltatott bátyján az addig elszenvedett megaláztatásokért. Kapott is érte olyat, hogy kiköpte a pirosat ahogy a Mama mondta. Aztán még ott van az is, hogy Apám egy évet töltött egy nevelő táborban, ma talán azt mondanánk, hogy javító intézet. Elmesélése szerint lázadó és ellenálló magatartással viseltetett az elején, aztán rájött, hogy ha összetart a többi gyerekkel, akkor egy közösség része lehet, ami jó neki. Ez az élmény végigkíséri az életét.

De megint csak álljunk meg egy pillanatra. Mire lehet ráérezni a fentiekből? Olyan mintha a egy nagy ’Ne létezz!’ parancs söpört volna végig az egész famílián. Mit tesz egy gyerek, ha megkapja a ’Ne létezz!’ parancsot? Ha alkalmazkodó természete van, beteges lesz, vagy egyéb módon alakul ki benne valamilyen suicid tendencia. Vagy ellenkezőleg, lázad és ellenáll a végsőkig. Azt gondolom, hogy szerencsére Apám az utóbbi csoportba tartozott. Amikor felnőtt hajósnak állt, és heteket töltött hosszú dunai utakon, és évtizedekkel később is élvezettel beszélt róluk, és az ezzel járó kalandos életről.

(A Vaskapu a Dunán, Apám egyik kedvenc szakasza a  Dunáról.)

Apám világ életében nehezen tűrte a kötöttségeket és az szigorra, követelésre, fenyegetésre, általában lázadással és ellenállással válaszol. Hmm… ismerős. :) Azonban meglepően elfogadó és megértő tud lenni, különösen az elesettebbek és a hátrányosabb helyzetűek iránt. Az eszének és talpraesettségének köszönhetően, voltak sikerei, amik ellenpontozták az életének azt a részét, ami a negatív parancs megélését könnyebbé tették. Valamint amikor közösségben van, akkor előjönnek belőle a kellemes élmények, mikor gyerekként érezte végre azt az érzést mikor valahova tartozni jó. Ilyenkor kitörő örömmel és lelkesedéssel tudott viselkedni. Ez előnyére vált a munkájában, de sajnos a családi életben nem igazán tudta ezt kamatoztatni.

Milyen mintákat tudtam hát ellesni tőle? Így légy okos! Így légy sikeres! Így mulass! Így barátkozz! Így élvezd az életet! Add meg a tiszteletet! (Apám és a testvére magázták a szüleiket. Mai napig romantikusan gondolok erre a gesztusra, noha nem fejtették ki ezt se miért.)

Köszi apu. Azért ez nem olyan rossz. :)

Azonban van az éremnek egy másik oldala is …

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.